Kezdjük kapásból a cha-cha-chával, ami ugyancsak kubai eredetű móka, atyjának a szintén kubai zeneszerzőt és hegedűművészt Enrique Jorrín-t tartják. Az elnevezés egy hangutánzó szóból származik, amely a ritmus és a tánclépések könnyed merészségéből ered.

A filmrendezőket és művészeket egyaránt megihlető érzéki táncot egyaránt lehet művelni autentikus kubai zenére, latin popra, illetve latin rockra. A cha-cha-cha az 1950-es években meglehetősen modern táncnak számított, amely a mambo-ból fejlődött ki, és tánctanárok alakították ki mesterségesen, a mambo zene lelassulásával. Az 1960-as években Walter Laird óriási hatással volt a latin-amerikai tánc fejlődésére, Nagy-Britanniában háromszor nyerte el a World Professional Latin bajnoki díját. Ő edzett számos sikeres táncost, beleértve Allan Tornsberg-et, Vibeke Toft-ot, Espen Salberg-et és Donnie Burns-t. Azóta a Cha-cha-cha nem változott, szilárdan őrzi az eredeti kubai hagyományokat.

A paso doble a matadorok véres világába repít, hiszen egy tipikus spanyol táncról van szó és a lépései is inkább üzekedést sejtet (szó szerinti jelentése spanyolul: kettős lépés). Páros tánc, és arra a fajta zenére járják, amit általában a bikaviadalok során lehet hallani: sok drámai elemmel színezett, élénk stílusú, fordulatos, menetelős zene, ehhez idomul maga a tánc. A hazafias motívumokat, helyi karaktereket, és híres bikaviadalokat idéző mozgásrítus vezetője a matador szerepét játszó férfi. A tánc szigorúan tartott kereteken belül zajlik, a férfi cipőjének sarkai ólmozottak, és a csípőmozgás itt már háttérbe szorul. Tánc közben nagy szüneteket tart a páros és a szigorú koreográfia és a hagyomány miatt általában csak táncversenyeken látható.

Ringó csípők bedöntött nők, vulgáris tánc - a bálok egyik leglátványosabb tánca a jive-stílus, amelyet az Egyesült Államokból származó afro-amerikaiak honosítottak meg az 1940-es évek elején. Élénk és gátlástalanul változó swing tánc, ennek ellenére érzelemmentes ábrázattal kell járni. A jive egyike az öt nemzetközi fő latin táncnak és erősen szaggatott ritmus, valamint hármas lépések jellemzik. A kifejezés azoktól a jazz-zenészektől származik, akik az 1930-as 40-es években a swing zenét szolgáltatták a tánc alá - jelentése vitatott, de valószínűleg gúnynév. Az amerikai katonák hozták Európába 1940 körül, és hamar népszerű lett a fiatalok körében. Az Egyesült Államokban használatos kifejezés Swing lett, míg az Egyesült Királyságban - az eltérő technika és stílus miatt - a Boogie-woogie és a Swing Boogie lett.