Először is, jó ha tudjuk: a latin tánc stílusok közös vonása, hogy van konszolidált báltermi és vad, utcai változatuk is. Népszerűségük vonatkozásában Zelencsuk Tímea profi táncos nemrég egy online lapban így nyilatkozott: "A latin táncok 10 éve folyamatosan divatban vannak nálunk. A 80-as évek mozifilmjei is sokat segítettek az elterjedésében. A varázs talán ott lehet, hogy a latin zene olyan hatással van az emberre, hogy önkéntelenül is táncolna, és ha elkezdi, alig bírja abbahagyni. Elindul a ritmus szekció és a buli önmagától robban ki."

Vegyük át akkor őket!

Kezdjük a szambával, ami élénk, ritmikus tánc, természetesen Brazíliából ered, és már a 19. század végén hódított. Egyszerű, menetelő tánclépésekből áll, és noha az idők során sokat változott egy-egy lépés, mégis vitatkoznak még azon, mi is számít eredeti sambának. Jelentős különbség van ugyanis az utcai és az elegánsabb báltermi szamba között. A szamba többnyire egyéni tánc, amolyan felvonulós tömegtánc - a leggyakrabb verzió egyfajta rögtönzött zenére indul és meg sem áll, csak kígyózik, áramlik, hömpölyög. Lassan indul, majd a gyorsuló zenével együtt felgyorsulnak a tánclépések is. Az alapvető koreográfia szerint kell egy egyenes hát, és egy hajlított térd, mindez egy időben. A láb alig mozog, csak néhány centit előre. A második szakaszban kissé kanyarodik a térd, és erőteljes mozgást végez a csípő.

A latin-amerikai táncok gyöngyszemeként is szokás emlegetni az izzó rumbát. Lassabb tempójához képest a legtempósabb tánc - nem hiába, a lassú zene az olykor-olykor a gyorsabb mozgást hívja életre. Ha a társastánctól elvonatkoztatunk, akkor a kubai emberek számára a rumba egy gyors, dinamikus tánczene, alműfaja pedig a Guaguancó, amely egy bonyolult ritmusú zene, konga alappal, olykor szólóénekes és kórus is besegít neki, persze kell még hozzá két bevállalós táncos is. Ha nincs konga, se kórus, az innovatív falusi közösségek szerint megteszi néhány kanál, és edény is. Egyes történészek szerint a guaguanco a bantu nép őstáncából ered. Maga a táncsor szexuális előjátéknak sem utolsó, hisz sajátos erotikus csípőmunkával jár. A tánc elején a férfi anélkül körözik partnere körül, hogy hozzáérne, amikor pedig hirtelen kifröccsen a vulkán, a férfi metaforikusan megmenti a nőt a kiömlő láva elől. Akár többször is.

A mambo szintén kubai eredetű, 1930-ból indul Havannából, és szinte azonnal osztatlan népszerűségre tett szert az egész világon. A mambo zenére nagy hatással volt a jazz, elterjedésében pedig sokat segítettek az olasz-amerikai gengszterek, akik rendszeresen bevették az ellenőrzésük alá tartozó éjszakai lokálok, kaszinók zenei kínálatába és az amerikaiak azonnal rá is haraptak. A műfaj atyja Perez Prado zeneszerző, aki 1940-től a műfaj arca és piacnyitója lett. Havanna után, Prado mambója Mexikóba költözött, ahol a zene és a tánc új otthonra lelt. Az eredeti mambo-t egyfajta tagadhatatlan szabadság és a bonyolult lépések jellemezték, és a divatos zene mellett, maguk a táncosok is sztároknak számítottak. Szinte a mai napig felbukkannak mambo elemek a mexikói filmekben. Az a táncos, aki nem érezte minden tagjában a mambot, elveszett. A mambo a mozivászonról ugrott a popkultúrába, ugyanis a 80-as években dübörgő Dirty Dancing-nek az alapmotívuma volt.

A következő felvonásban a cha-cha-cháról, paso dobléról, na meg persze a megkerülhetetlen kerdvencről, a latin táncok királynőjéről, a salsáról fogok írni - ismét, mert hát ismételni a tudás anyja, nemdebár? :)